2.Mackinder elmélete

Halford John Mackinder az angol Királyi Földrajzi Társulat tagja, cikket írt "A történelem földrajzi tengelye címmel" Ebben a cikkben Mackinder ismerteti nagyhatású teóriáját, amelyet így foglalt össze:

"Who rules East Europe commands the Heartland;

who rules the Heartland commands the World-Island;

who rules the World-Island controls the world."

azaz,

"Kelet-Európa ura parancsol a Szívnek,

s a Szív urából válik a Világ-sziget ura.

Aki pedig a Világ-szigetnek is ura,

az egész Világnak ura az."

(fordítás: Yspadden Penkaur)

„Nevéhez fűződik a világ felosztása „pánterületekre”. Ezek az észak-déli irányban húzódó, az összes éghajlati övezetet felölelő pánterületek azonosíthatók a világ autark alapon működő érdekszféráival. Mackinder nyomán a német geopolitikusok is a világ három vagy négy pánterületre történő felosztását vázolták fel”.[1]

Mackinder elméletében a Szív Eurázsia közepe, a Világ-sziget pedig a 3 egybefüggő kontinens: Európa, Ázsia és Afrika. A három kontinens tartalmazza Világ népességének, földterületének és erőforrásainak nagyon nagy részét. Nyilvánvaló, hogy ha egy nagyhatalom vagy szövetségi rendszer kontrollálni tudja ezeknek a területeknek a többségét, az uralja az egész Világot. Az elmélet annyira megfogta a stratégák fantáziáját, hogy az angolszász stratégia máig erre épül. Az elmélet mai értelmezése egy dologban módosul: Afrikának gyakorlatilag nincs szerepe, ez a kontinens annyira megosztott és gyenge, hogy majdhogynem irreleváns.[2]

Mackinder eredeti modellje; a Föld történetének átfogó – speciális struktúrát feltételező- változást is leíró elképzelés, amit egy mondatban így lehetne jellemezni: szárazföldi hatalmak a tengeri hatalmak ellenében. Érdekes módon Közép-Ázsiát azonosította a történelem eseményeit meghatározó központi tengelynek, melyből a kiáramló lovas-népek jelentős mértékben uralták az Ázsiában és Európában végbemenő történelmi cselekménysorozatokat, az erő a mobilitásban rejlett és a hadrafoghatóságban. Egy lüktető periodizáló eseménysorozatra fűződött fel, melyben szerepet játszott a területen végbemenő demográfiai nyomás és az éghajlati változások. Meglátásában a felfedezésekkel induló periodika ellenében visszanyerte fontosságát Belső-Ázsia, Közép-Ázsia és Kelet-Európa. Terminusában, három különböző területet jelöl meg,

          • a kulcsterületet vagy heartland terület  Eurázsiának a tengertől távol eső területeit jelenti

          • ezt veszi körbe a belső félhold vagy sarló, ez igazán Eurázsia félszigeteit, félszigetrendszereit öleli fel

          • a harmadik a külső sarló, ehhez sorolta Nagy-Britanniát és a maradék kontinenseket

1. ábra: A hatalom természetes színterei. Kulcsövezet: teljesen szárazföldi; Külső peremív: teljesen óceáni; Belső peremív: részben szárazföldi, részben óceáni[3]

Köztudottan Nagy-Britannia tradicionális külpolitikája arra irányult, hogy megvédje és fenntartsa az európai egyensúlyt, amíg a kontinensen lévő államok egymást ellenőrzik, meg van a lehetőség a szembenállások kijátszására, addig ő hatalma biztosított. Mackindernél is megtalálható, csak némiképp másként, számára a legfontosabb cél megakadályozni Németország és Oroszország szövetségét. Oroszország ellenőrzi Eurázsia belső területének nyersanyagforrásait óriási ember tartalékkal rendelkezik, Németország szintén jelentős ember anyaggal, korszerű vasúttal, gyors mozgósítási rendszerrel és korszerű technológiával és hadiparral rendelkezik ezenkívül jelentős befolyással bír Közép-Európa térségére. Ki kell egymás ellen játszani Németországot és Oroszországot, illetve meg kell akadályozni e két forrás akármelyik irányból való egyesítését, természetesen az első változatban Németországra volt kiélezve a helyzet.

Mindenképp szövetkezni kell a régi nagy ellenféllel; Franciaországgal, hiszen geopolitikai helyzete kiváló hídfőállás a kontinensre. 1919-ben újrafogalmazta és más elnevezést kapott a kettős kontinens központi területe, ekkor lett "Heartland", ez nagyobb területet ölel fel, mint az eredeti, mert az tényleg a valamikori pusztai népek hazáját ölelte fel "pivot area" néven. A tengelyhatalmak mélyreható adottság változásai alapozták meg, mindenkép Németországtól való félelem jellemzi, aki kontrolálja a heartland nevű központot. Ebből a műből származik a nyugati irodalomban talán a legismertebb lépcsőzetes stratégiai példasora:

          • aki irányítja Kelet-Európát az rendelkezik a Heartland felett (vagyis veszélyes ha Eurázsiában egy szárazföldi hatalom dominál)

          • aki irányítja Heartlandot az rendelkezik a Föld-sziget felett (ez a külső karéj megnevezése és arra utal, hogy ha létrejön egy domináns szárazföldi hatalom, az kiterjeszti befolyását a kettős kontinens félszigeteire, elsősorban a melegvizű tengerek mentén fekvő félszigetek a fontosak ebből a szempontból)

          • aki irányítja a Föld-szigetet az rendelkezik a Földdel és annak mindennemű erőforrásával

 

1943-ban ismét átalakította, reflektált a világban zajló politikai folyamatokra, megállapította, hogy egyértelműen az alkalmi szövetség Oroszország, Egyesült Államok és Nagy-Britannia elnyomják a közös veszélyforrást, Németországot. Oroszországot Heartlandként használja az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, pedig Midland-Ocean néven, vagyis Közép-óceán, ami nem másnak a szinonimája, mint a NATO.  

Mackinder szerint a hartland feletti birtoklás lenne a záloga végül a világ feletti uralomnak. Azért nem sikerült Oroszországnak világhatalomban megelőznie az Angolszász hatalmakat, mert a tengerek feletti uralomban jócskán megelőzték. Ameddig a szárazföldi erejével eljutott odáig kiterjesztette uralmát, csak Európa egy része állt ellen az is amerikai segítséggel.[4]

3.Elméleti kérdések

Mackinder elmélete első hallásra talán túlzónak tűnik, főleg a mai nemzetközi viszonyok ismeretében. Hiszen nem azt látjuk, hogy az Eurázsiai magtérség ura korlátlan urává vált volna a világnak. Mégis érdemes végigolvasni Mackinder elméletét, nem utolsó sorban amiatt, mert az USA vezetői stratégái komolyan vették és veszik ezeket a tételeket.

Véleménye szerint Oroszország azért nem vált a világ urává, mert a mobilizálhatósága „egyéltű” volt. Mackinder szerint a történelem küzdelmei főként a tengeri és a szárazföldi hatalmak versengése mentén realizálható. A tengerek feletti uralmat folyamatosan más hatalmak birtokolták. Sokáig kérdés volt Oroszország kijutása a melegtengerre. Ez ma is fontos szempont az Orosz stratégia számára. Nem szeretnék, ha beszorítanák őket és visszasüllyednének egy jelentősebb, de mégis inkább csak középhatalmi pozícióba. A birodalmi gondolat a hidegháború végével sem tűnt el a gondolkodásból. Igaz Oroszország mellett Kína és India megerősödése mozgásban és bizonytalanságban tartja egyenlőre az erőviszonyokat. A területi veszteségek és az ideológiai függés sok befolyási övezettel való meggyengülésével Oroszország a világban betöltött nagyhatalmi státusza megrendült. Azonban regionális szinten egyértelműen számolni kell vele és ezt akcióival (pl: Grúziai beavatkozás) vagy a NATO rakétatelepítési tervével való szembeszegülésével egyértelműen bizonyította.

Ma már nem csak a tengerek feletti uralom dominál, hanem a légtér ellenőrzése, sőt a világűr is.

Az a kérdés, az USA számára hogy a világ ellenőrzéséhez elegendő-e egy-két bázis Európában, a szigeteken és az Eurázsiai kontinens peremvidékein. A válasz úgy tűnik az USA részéről az, hogy nem, hiszen szemmel láthatóan küzd a befolyási övezet kiterjesztéséért. Szeretné a Közép-Ázsiai térséget is uralma alá hajtani, hiszen ezzel megakadályozhatná akár Kína, akár Oroszország túlerősödését.

 

4.USA Közel-Keleten kiépített befolyási övezete

 

 

Eleinte úgy nézett ki, hogy a partner, a legerősebbnek tartott Egyiptom lesz Amerika számára. A Szaudi királysággal kialakított jó kapcsolat azonban erre irányította az USA figyelmét. Az Angol befolyás csökkenésével, (Nagy Britannia sorozatban vesztette el gyarmatait), az USA vette át a Nyugati világ vezető hatalma státuszt. A bipoláris világrendszer kialakulásával Hangsúlyos doktrínává vált a „feltartóztatás politikája”. Ennek keretében Európa kettészakadt, vasfüggönyt húztak a felek közé. Az Európaiak szerencséjére ezen a fronton nem vállalták fel a felek a konfliktust.

Visszatérve, a Közel-keleten létrejött új államalakulat Izrael nem nyerte el azonnal az USA bizalmát, hiszen az alapítóik jórészt a szovjetunióból emigráltak és gyakran baloldali nézeteket vallottak. Itt említeném meg az Izraeli telepesek kibuc mozgalmát.

Az Izraeli Amerikai kapcsolatok egyre jobban elmélyültek és mára oda jutottunk, hogy Izrael az USA közel-keleti stratégiai partnerévé vált. Igaz, ennek a szoros partnerségnek más, ideológiai, gazdasági, érzelmi komponensei is vannak. Így az USA elnökválasztási kampányának Izraeli és az amerikai zsidó lobby pénzbeli támogatása. Újabban az újkeresztény mozgalmak zsidó szimpátiája és a közvélemény érzelmi hozzáállása az egyedül fehér nyugati típusú demokráciához a közel-keleten.

Az USA stratégái egy török katonatiszt-politológus véleménye szerint a közel-keleten egy szövetségesi ívet, sarlót szeretett volna létrehozni Szaúd Arábia, Izrael, Irak, Törökország részvételével. Ezzel, és az EU segítségével az Eurázsiai világsziget nyugati oldalát a kézben tarthatná. Az Iraki beavatkozás sokak szerint nem is igazán amerikai, hanem sokkal inkább izraeli érdek volt, azonban az előbb említett értelemben egybevágott az amerikai érdekekkel.

5.Mi változott a hidegháború után?

 

 

Oroszország     

A hidegháború végével alapvetően megváltozott a helyzet. A Szovjet befolyás alatt sínylődő országok rövid pórázon tartott kelet-európaiak leváltak. A Szovjetunióból pedig sorra kiváltak az önállóságra törekvő népek és saját szuverén államokat hoztak létre. A létrejövő FÁK már nem ugyanaz, mert ugyan befolyást talán még csak-csak képes gyakorolni felettük de nem korlátlanul.

A régi szovjet ütközőzóna — a Baltikumtól az Adriáig — a NATO biztonsági övezetévé vált. Megvalósul a területi folytonosság egész a Kaukázusig, mintegy Kelet—Dél vonalon bekerítve Oroszországot. Ugyanakkor meggyengül a „szláv ortodox” tömb, ahogy arról Samuel P. Huntington írt.

Ténylegessé válik Szerbia bekerítése és a Balkán teljes felaprózódása, amely az európai intézmények peremvidékén befogadóbbá válik az amerikai befolyásra. Ezzel egy időben Románia és Bulgária teljesen elszigeteli Szerbiát Oroszországtól.

A még ma is alkotó Alekszandr Nyeklesza és Alekszandr Zinovjev mellett a könyvben a fiatalnak számító Alekszandr Dugin és a két éve elhunyt Alekszandr Panarin fejtegetései a legérdekesebbek. Az ő munkásságuknak nem kis szerepe van abban, hogy ma már nyugodtan beszélhetünk igazi orosz geopolitikai iskoláról.

Dugin elismeri, hogy összeomlott a szovjet-amerikai bipoláris rendszer, de ennek ellenére amellett tör lándzsát, hogy ilyenre mégis szükség van.

Mackinder frazeológiáját követve az ún. parti területeket kívánja Oroszország szövetségesévé tenni, miközben azt is kijelenti, hogy „Oroszország egyik leglényegesebb geopolitikai igénye a birodalomépítés”

Szerinte Oroszország az I. és a II.világháborúban „öngyilkos konfliktusba keveredett a saját természetes geopolitikai szövetségeseivel, a kontinentális közép-európai hatalmakkal: Ausztria-Magyarországgal és Németországgal.[5]

Lényegében tehát visszatér ahhoz a korábbi orosz hagyományhoz, melynek lényege, hogy Európát Oroszországnak Németországgal közösen kell felosztania. Az Oroszország és Nyugat-Európa közötti köztes zónát, amiről megállapítja, hogy elsősorban szláv térség, nem érzi a sajátjának. Míg Alekszandr Dugin főként Európára, illetve – nyilván Zsirinovszkij nyomán - Indiára, addig a filozófus Alekszandr Panarin elsősorban a Keletre, nevezetesen Kínára, Japánra és Indiára koncentrál. Potenciális szövetségesként ugyanis ezekre az államokra számít. Ebben egyébként Vlagyimir Zsirinovszkijtól is különbözik, hisz kijelenti:

„Az új kezdeményezést nem a gazdaságilag szegény Déltől, hanem a szellemileg gazdag Kelettől kell várni.” Az egypólusúvá vált világban veszélyesnek ítéli meg a fogyasztói típusú migrációt, hisz „…a társadalom dinamikus elemei, különösen az elit tagjai levedlik nemzeti hovatartozásukat és úgy viselkednek, mint a világban sikert hajhászva kóborló nomádok…”

A Szovjetunió – Panarin - szerint katasztrófák következtében jött létre és a Nyugattal való szembenállásában a Kelet előretolt hadállása lett, azonban továbbra is a nyugati elv, a „nihilista modernitás rabja” maradt.

Igen izgalmas kérdései közül az egyik: miért nem alkalmas Kína az új normarendszer kezdeményezésére? Az igazi választ Oroszországról adott képe adja meg: ez az az ország, ahol „..együtt van jelen a morális, vallási, értékelvű kihívás és az annak gyakorlati súlyt adó anyagi erő.”

Ami a Közép-Európa jövőjével kapcsolatos fejtegetéseit illeti, érdemes szó szerint idézni: „ … Amíg létezett a Szovjetunió, mely a szuverenitások ellen a „proletár internacionalizmus” nevében követett el merényleteket, addig Közép- és Kelet-Európa országainak nacionalizmusa kommunistaellenes volt. A Szovjetunió széthullása után azonban azonnal liberalizmusellenessé és perspektíváját tekintve az atlantizmus ellenzőjévé vált.”

Huntingtonra is hivatkozik.  Úgy látja, hogy Kelet-Európa az oroszok számára a szláv népekkel együtt elveszett és Közép-Európát Németország fogja összekovácsolni.

Panarin aligha gondolja megalapozatlanul, hogy „… a globális hatalom totalitárius elfajzása összehasonlíthatatlanul nagyobb kihívást jelent az emberiségnek, mint a korábban nemzeti és regionális szinten megjelenő totalitarizmus.”

A válogatás kiválóan tanúskodik arról a kulturális pezsgésről, amely Oroszországban nemcsak a múlt vizsgálatában, hanem a jövő fürkészésében is tetten érhető. Kérdés, hogy - különösen térségünket  illetően - milyen meglepetésekkel tud szolgálni a saját helyét kereső orosz nemzettudat és annak milyen hatása lesz Moszkva politikájára. Még izgalmasabb kérdés, hogyha alapvetően kicsi lehet is a szerepünk abban, hogy befolyással bírjunk rá, megtehetjük-e, hogy nem teszünk lépéseket mondjuk egy a korábbinál aktívabb kisebbségvédő politika érdekében?[6]

Számos elmélet született az Orosz stratégáktól, az egyik legérdekesebb amit találtam egy elképzelés a Nyugat elleni geopolitikai forradalom, a szegény Dél és Oroszország-Eurázsia szövetsége.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. ábra[7]

Az Egyesült Államok

A változás állítólag legjobb példája a haditengerészetnél a tengerészgyalogos doktrínaváltás. A tengeri összeköttetést biztosító útvonalak ellenőrzése helyett, ma elsősorban azt tartja feladatának, hogy befolyást gyakoroljon a szárazföldi katonai történésekre - például saját légierejével, nagy hatótávolságú, manőverező fegyverekkel, intervenciós alakulatokkal (tengerészgyalogság) és kommandós egységekkel. Ezért szól így az új jelszó: «From the sea»."

Oldal: Geopolitika
"HELPDESK" - © 2008 - 2024 - helpdesk.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat